Interjú Folmeg Zolival
Folmeg Zolit, azaz AnagyZ-t a SEO fórumosok köreiben már sokan ismerhetik. Sok tagnak segített már, egyik bizonyítéka ennek a több, mint 1300 hozzászólása.
Az interjúban többek között a közösségi médiákhoz való viszonyulásáról is nyilatkozott.
- Mióta készítesz weboldalakat?
- 1998-óta, nagyjából ekkor lett internetem.
- Mivel készítetted az első oldaladat?
-…
Sitebuilder interjú Rácz-Akácosi Attila
Egy igazi Wordpress fanatikus után mos egy Joomla “hívőt” sikerült meginterjúvolni. Sokan ismerhetik QZ.hu weboldala miatt, amelyen nap mint nap nyomon követhetjük a Való Világ 4 szereplőinek mindennapjait. Rácz-Akácosi Attila készségesen válaszolt a feltett kérdésekre, valamint beszámolt a SEO területén szerzett eredményeiről és a social médiával foglalkozó weboldalakhoz fűződő viszonyáról is.
- Mióta…
Eszközök a weboldalkészítéshez
Pár hasznos programot szeretnék megosztani, melyek nemcsak a kezdő weboldalkészítők számára jöhetnek jól, hanem a régebb óta a szakmában lévőknek is.
Sokan azt gondolják a weboldalkészítésről, hogy „Frontpage-ben összerakok valamit, aztán már jó is vagyok”. De ez koránt sincs így. A Frontpage-t még a kezdők számára sem ajánlom, annál vannak sokkalta jobb fejlesztő eszközök…
Sitebuilder interjú – Kow
Kezdő weboldalkészítők számára mindig is érdekességet jelentett, hogy a már befutott sitebuilderek miként indultak el pályájukon, hogyan jutottak el oda, ahol most tartanak, valamint jelenleg milyen körülmények között dolgoznak. Ezen felül az sem utolsó szempont, többek között melyik eszközöket, CMS-eket részesítik előnyben.
Interjú a Sitebuilderrel rovatunk első alanya Szász Tibor (Kow), aki a Skyweb csapat…





